De nehéz ez a szeptember!
Miért gondolom ezt?
Az iskolásoknak és a tanároknak az iskolára való ráhangolódás és az oktatás helyzetének nehézségei miatt, s azért is, mert valóban nehéz az iskolatáska.
Tanár koromban sem értettem, miért kell annyi mindent cipelniük a tanulóknak az iskolába, miért nem lehet bizonyos könyveket kisebb füzetekre osztani.
Nehéz ez a szülőknek is, mert jövedelmük nagy részét kell ilyenkor könyvekre, tanszerekre, új ruhákra és cipőkre költeniük. Már 20 évvel ezelőtt is csodálkozott egy német tanítónő ismerősöm, hogy milyen sokba kerül nálunk az iskolakezdés. Ilyen helyzetben szerinte a német szülők már tiltakozásuknak adtak volna hangot.
Nehéz most másoknak is, forrong a világ, nem minden az, aminek látszik.
Tegnap volt a BÉKE világnapja, s ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy az első lépés önmagunk békéjének a megteremtése.
Mégis azt tapasztalom klienseim elmondása és saját megéléseim alapján is, hogy nincs ez így vagy nagyon nehéz.
Pedig szerintem ez az egyik legfontosabb dolog az életben.
Békében lenni önmagunkkal, békében lenni a minket körül vevő emberekkel, környezetünkkel, a szomszédos országokkal és más népekkel is.
Mit tapasztalunk ehelyett?
- békétlenséget,
- a másik el nem fogadását, lenézését,
- irigységet,
- rosszindulatot,
- a pénz uralmát testvérek, rokonok, kollégák, szomszédok között is,
- az elmagányosodást,
- csalódást rokonban, barátban és ismerősben,
- értékválságot,
- a legfontosabb emberi parancsolatok, szabályok megszegését,
- „ha neki szabad, akkor nekem is” felfogást,
- példaképek hiányát,
- a tudás elértéktelenedését,
- s tudnám még folytatni….
Szomorú ez a kép?
Igen, pozitív gondolkodáshoz szokott agyunkat a realitások most próbára teszik.
Nehéz elfogadni, hogy ha én jó vagyok másokhoz, akkor azt nem attól kapom vissza, akivel épp jót tettem.
Nehéz elfogadni
- a hálátlanságot,
- a hazugságot,
- a megcsalást,
- a másik semmibevételét,
- a kihűlő barátságokat,
- a manipulációkat,
- a bizalmatlanságot,
- és a sort még tudnám folytatni.
- kérdezzük meg magunktól, hogy egy-egy konkrét eset mit üzen nekünk, mire akar tanítani?
- jegyezzük meg azt is, milyenek nem akarunk lenni?
- figyeljünk arra is oda, hogy amit mi elvárunk, azt mi magunk megadjuk-e másiknak?
- kérdezzük meg magunktól, hogy hangot adtunk-e kívánságainknak, mertünk-e kérni?
- s azt is, ki az, akit mi magunk sem tudunk elfogadni?
- van-e olyan, akire mi is irigykedünk? Mi ennek az oka?
- kívántunk-e valakinek olyat, amit magunknak nem kívántunk volna?
- ápoljuk-e mi magunk is a barátságokat?
- jellemző-e ránk az őszintétlenség, a hazudozás? Miért? Milyen helyzetben?