Szülőnek lenni nem is olyan könnyű!
Tudja ezt, minden gyakorló szülő!
Azt is gyakran halljuk, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Valóban így lenne?
Kineziológusi munkám során már sok olyan esettel találkoztam, amikor a kineziológusi oldás témája a szülő és a felnőtt gyermek közötti kapcsolat javítása volt.
A gondot legtöbbször a nem megfelelő kommunikáció okozza. Gyakran hallom, hogy a gyermek a szülei iránt érzett hála és szeretetet miatt, nem tudta, nem merte elmondani, hogy mi zavarja, mitől érzi magát rosszul szülőjével kapcsolatban. A másik oldalon pedig azt tapasztalom, hogy a szülő nem meri határozottan elmondani, mit kér a gyermekétől.
Az is gyakran előfordul, hogy a szülők különbséget tesznek a gyermekeik között, az egyikkel többet, a másikkal kevesebbet törődnek. Gyakran ki is mondják, meg is indokolják, sugallják, hogy ennek mi az oka.
Az is elég gyakori, hogy a felnőtt gyermekek nem kíváncsiak a szülők véleményére, tapasztalataira, természetesen azzal is gyakran lehet találkozni, hogy a szülők rá akarják erőltetni életfelfogásukat a gyermekükre.
Arról is hallottam már, hogy a gyermekek kihasználják szüleiket, és esetleg őket okolják sikertelenségükért, boldogtalanságukért.
A fenti példákból is látszik, hogy nagyon sokféle lehet a probléma, és ebből az következik, hogy azok megoldása is különböző, és egyedi lehet.
Ebben az írásban sajnos nem tudom megmondani a tutit, de néhány gondolat már kikristályosodott bennem, ezt szeretném itt megosztani.
1. Adjunk használati útmutatót önmagunkhoz!
Mondjuk el előre, éppen hogy érezzük magunkat, mit szeretnénk csinálni, mit kérünk a másiktól. „Most nagyon feszült vagyok, szeretnék egy kicsit egyedül lenni. Nem rád haragszom, majd, ha úgy érzem, szívesen beszélek róla.”
2. Kérdezzünk!
Segíthetek neked valamiben? Hogyan tudnálak támogatni? Hogyan lenne jó neked? Mit kérsz tőlem?
3. Használjuk az önérvényesítő kommunikációt!
Fogalmazzuk meg bátran, hogy mit érzünk. Lehet, hogy annak mások szerint semmi alapja nincs, de valami miatt mi azt érezzük. Fogadtassuk el, hogy az érzéseinkhez jogunk van, és ahhoz is, hogy annak, hangot adjunk. Például így: „Mérges vagyok amiatt, hogy azt érzem mindenről tudni akarsz. Azt kérem, hogy ne kérdezgess annyit.” Vagy „Szomorú vagyok amiatt, hogy ritkán jöttök hozzánk. Azt szeretném kérni, hogy havonta egy alkalommal utazzatok haza!”
4. Kössünk szerződést felnőtt gyermekünkkel!
Érdemes szóban megállapodni abban, hogy a szülőnek joga van elmondani a véleményét- természetesen megfelelő, nem kioktató és parancs formájában. A felnőtt gyermeknek joga van ezt meghallgatni, és saját döntést hozni, amiért már csak ő egyedül vállalja a felelősséget, és amit a szülő is elfogad.
Miért jó ez szerintem?
A szülő gyermeke tudtára adhatja élettapasztalatából fakadó meglátásait, javaslatait, hogy később ne legyen benne az a rossz érzés, hogy miért nem szóltam neki, hiszen én előre láttam, hogy ez fog történni. Ezen kívül a gyermek így nem tudja később szüleit felelőssé tenni a döntéséért!
A gyermek oldaláról nézve ez azért jó, mert több tapasztalat, tudás alapján tud szabadon dönteni, hogy a számára legjobb döntést válassza, amiért már képes vállalni a felelősséget is.
Alaptétel a kineziológiában, hogy mindig van választásunk, de miénk a felelősség is.
Hogyan nézhet ki ez a valóságban?
„Én a helyedben ezt a ruhát venném meg, ennek jó az anyaga, szép a színe, jól is áll neked. Ennek a ruhának nem olyan jó az anyaga. De azt vedd meg, amelyik neked jobban tetszik.”
5. Fogadjuk el magunkat és a szüleinket is olyannak, amilyenek!
Ebben segít az alábbi Szülők elfogadása meditáció, amit a címre kattintva tudsz meghallgatni.
Szüleiddel, gyermekeiddel kapcsolatos blokkok oldásában kineziológusként is segíteni tudlak, itt tudsz tőlem időpontot kérni.
Bótáné Kádas Ella
kineziológus