Sokszor egészen sokáig próbálunk mindent egyedül megoldani.

Tűrünk, alkalmazkodunk, gondolkodunk, újra és újra nekifutunk ugyanannak a problémának, közben pedig azt mondogatjuk magunknak:

„Majd megoldom.” „Nem olyan nagy dolog.”

„Másnak is van baja.” „Nem akarok senkit terhelni vele.”

„Biztos én is képes vagyok rá egyedül.” És sokszor valóban képesek vagyunk rá.

Csak közben egyre fáradtabbak leszünk.

Miért ilyen nehéz segítséget kérni?

Ennek sokféle oka lehet.

Van, aki azt tanulta meg gyerekkorában, hogy erősnek kell lennie, nem szabad panaszkodnia, és jobb, ha maga oldja meg a problémáit.

Más attól fél, hogy ha segítséget kér, gyengének, ügyetlennek vagy kiszolgáltatottnak tűnik.

Van, aki nem akar másokat terhelni.

És van, aki annyira megszokta, hogy ő az, aki másokat támogat, segít és megtart, hogy szinte idegen számára az a helyzet, amikor neki lenne szüksége valakire.

Pedig attól, hogy sok mindent meg tudunk oldani egyedül, még nem biztos, hogy mindig egyedül is kell megoldanunk.

Gyakran csak akkor kérünk segítséget, amikor már nagyon nehéz

Sokszor nem akkor kérünk támogatást, amikor először érezzük, hogy valami nincs rendben, hanem csak jóval később.

Amikor már hetek, hónapok, néha évek óta cipeljük ugyanazt.

Lehet ez párkapcsolati probléma, családi konfliktus, tartós stressz, önbizalomhiány, veszteség,

döntési nehézség vagy egy visszatérő lelki helyzet, amelyből egyedül nem sikerül kilépnünk.

Közben próbálkozunk. Gondolkodunk rajta.  Megbeszéljük egy baráttal. Elhatározzuk, hogy mostantól másképp lesz.

Aztán mégis visszatérünk ugyanoda.

És egy idő után már nemcsak maga a probléma fáraszt el bennünket, hanem az is, hogy újra és újra ugyanazzal küzdünk.

Segítséget kérni nem ugyanaz, mint átadni a felelősséget

Talán ez az egyik legfontosabb különbség.

Amikor segítséget kérünk, nem azt várjuk, hogy valaki más oldja meg helyettünk az életünket.

A saját döntéseinket továbbra is nekünk kell meghoznunk.

A változást nekünk kell végigvinnünk.

De egy külső nézőpont sokszor segít meglátni olyasmit, amit belülről már nem veszünk észre.

Egy jól feltett kérdés. Egy új szempont. Egy visszajelzés.

Egy felismerés arról, hogy miért ismétlődik ugyanaz a helyzet.

Néha már az is sokat segít, ha végre van egy hely, ahol őszintén kimondhatjuk azt, amit máshol nem merünk vagy nem tudunk.

Nem kell megvárni, amíg minden szétesik

Sokan csak akkor fordulnak segítségért, amikor már úgy érzik, nincs tovább.

Pedig nem kell eljutni eddig.

Segítséget akkor is lehet kérni, amikor még „csak” azt érezzük, hogy valami feszít bennünket.

Amikor bizonytalanok vagyunk.

Amikor egy helyzet újra és újra visszatér.

Amikor azt vesszük észre, hogy ugyanazokon a gondolatokon rágódunk.

Amikor elfáradtunk abban, hogy mindig mi akarunk mindent kézben tartani.

Nem biztos, hogy a segítségkérés az utolsó lépés. Lehet az első is.

Néhány kérdés, amit érdemes feltenned magadnak

Ha van most az életedben egy nehéz helyzet, gondold végig:

Mióta próbálom ezt egyedül megoldani?

Miért fontos nekem, hogy egyedül birkózzak meg vele?

Mitől félek, ha segítséget kérek?

Mit gondolnék egy barátomról, ha ő lenne ugyanebben a helyzetben és segítséget kérne?

Vele is olyan szigorú lennék, mint saját magammal?

És talán a legfontosabb:

Mi változhatna meg, ha nem kellene tovább egyedül cipelnem ezt a terhet?

Segítségkérés is lehet az önmagunkról való gondoskodás része

Nem kell mindent egyedül megoldanunk ahhoz, hogy erősek legyünk.

Néha éppen abban van az erő, hogy felismerjük: eddig eljutottam egyedül, innen viszont jól jönne egy kis támogatás.

Ez lehet egy barát, egy családtag vagy egy olyan segítő, akiben megbízunk.

A lényeg talán nem is az, hogy mindenre azonnal megtaláljuk a megoldást.

Hanem az, hogy ne maradjunk egyedül valamivel csak azért, mert úgy gondoljuk, hogy „ezt nekem kell megoldanom”.

Segítséget kérni nem kudarc.

Néha éppen ez az első lépés ahhoz, hogy valami végre megváltozhasson.