3 tévhit a kineziológiáról
A kineziológia sokak számára ismerős szó, mégis nagyon különböző elképzelések kapcsolódnak hozzá.
- Van, aki azt gondolja, hogy a kineziológus majd megmondja, mi a problémája.
- Más azt várja, hogy egyetlen alkalom után minden régi feszültség eltűnik.
- És olyan is van, aki szerint csak akkor érdemes segítséget kérni, amikor már igazán nagy a baj.
Nézzünk meg három gyakori tévhitet.
1. tévhit: „A kineziológus megmondja, mi a baj velem.”
Nem ez a cél. Nem diagnózist állítok fel, és nem én mondom meg a kliensnek, hogyan kellene élnie, mit kellene választania vagy mit kellene éreznie.
A közös munka inkább arról szól, hogy megvizsgáljuk:
- Mi történik most az életében?
- Mi okoz feszültséget?
- Milyen helyzetek ismétlődnek?
- Milyen érzések és gondolatok jelennek meg bennük?
- Miben szeretne változást?
Sokszor éppen az a fontos felismerés, hogy ne azt kérdezzük: „Mi a baj velem?”
hanem inkább: „Mi történik bennem, és mire lenne most szükségem?”
Ez egészen más szemlélet.
2. tévhit: „Ha megtaláljuk az okot, minden azonnal megoldódik.”
Egy fontos felismerés valóban hozhat megkönnyebbülést.
Például amikor valaki rájön:
- „Nem is maga a helyzet ijeszt meg, hanem az, hogy félek mások csalódásától.”
- „Azért akarok mindent kontrollálni, mert nagyon nehezen viselem a bizonytalanságot.”
- „Mindig erős akarok lenni, ezért akkor sem kérek segítséget, amikor szükségem lenne rá.”
Ezek jelentős felismerések lehetnek.
De attól, hogy már értjük, mi történik bennünk, még nem biztos, hogy minden reakciónk azonnal megváltozik.
A régi működésmódok sokszor hosszú idő alatt alakultak ki.
Az új működéshez pedig idő, figyelem és gyakorlás is szükséges lehet.
Ezért a kineziológiai oldást nálam gyakran egészítik ki önismereti kérdések, stresszoldó gyakorlatok vagy olyan egyszerű eszközök, amelyeket a kliens a hétköznapokban is használhat.
A cél nem a múlt „kitörlése”. A cél inkább az, hogy amikor hasonló helyzettel találkozunk, már legyen több lehetőségünk arra, hogyan szeretnénk reagálni.
3. tévhit: „Kineziológushoz csak akkor érdemes menni, ha már nagy baj van.”
Sokszor éppen ezt hallom:
- „Nem olyan komoly.”
- „Majd megoldom.”
- „Másnak sokkal nagyobb problémája van.”
- „Nem akarok panaszkodni.”
És közben ugyanaz a helyzet hetekig, hónapokig vagy akár évekig viszi az energiát.
Nem szükséges megvárni, hogy teljesen kimerüljünk.
Önismereti munkával akkor is érdemes lehet foglalkozni egy témával, amikor egyszerűen azt érezzük:
- túl sokat gondolkodom rajta,
- újra ugyanabba a helyzetbe kerülök,
- nehéz döntést hoznom,
- túl könnyen magamra veszem mások reakcióit,
- nehéz nemet mondanom,
- folyton meg akarok felelni,
- szeretnék nyugodtabban reagálni,
- vagy egyszerűen jobban szeretném érteni magamat.
A segítségkéréshez nem kell „elég nagy problémának” lennie.
És még egy fontos tévhit: nem kell mindig pozitívan gondolkodni
Bár ez már akár a negyedik pont is lehetne, fontosnak tartom megemlíteni.
Az önismereti munka nem azt jelenti, hogy minden helyzetben pozitívnak kell lennünk.
- Lehetünk szomorúak.
Lehetünk dühösek.
Lehetünk bizonytalanok.
Lehetnek rossz napjaink.
A cél nem az érzések eltüntetése, hanem az, hogy jobban megértsük őket, és ne kelljen minden nehéz érzéstől megijednünk.
Sokszor a reális, együttérző gondolat többet segít, mint egy erőltetett pozitív mondat.
Nem azt kell mondanom magamnak: „Minden tökéletesen alakul.”
Lehet, hogy sokkal igazabb: „Most nehéz, de meg fogom keresni, mi segíthet.”
Mire való akkor a kineziológiai munka?
Szerintem elsősorban arra, hogy legyen egy tér, ahol meg lehet állni, ahol nem kell rögtön megoldást produkálni.
Legyen melletted egy olyan szakember, aki elfogadóan, szeretettel és ítélkezés nélkül fordul feléd. Aki nem mondja meg a „tutit”, nem akar helyetted dönteni, hanem figyel rád, kérdez, és teret ad annak, amit éppen átélsz.
Egy olyan hely, ahol megnyílhatsz, őszintén beszélhetsz arról is, amit máshol nehéz kimondani, és ahol amit megosztasz, azt bizalmasan, a szakmai és jogi kereteknek megfelelően kezelem.
Ahol együtt ránézhetünk arra, mi történik benned, milyen mintákat ismételsz, mi terhel, és milyen új lehetőségeid lehetnek.
- Néha egy felismerés a fontos.
- Máskor az, hogy végre ki tudunk mondani valamit.
- Megint máskor az, hogy megtanulunk másként reagálni egy régóta ismerős helyzetre.
A kineziológia nem helyettesít mindent
Fontos számomra a módszer kompetenciahatárainak tiszteletben tartása.
A kineziológiai oldás nem helyettesíti az orvosi ellátást, és nem helyettesíti a pszichológiai vagy pszichiátriai segítséget sem, amikor arra van szükség.
Az önismeretet, a stresszel való megküzdést és az érzelmi egyensúly támogatását szolgálja.
Egy kérdés a végére
Ha most nem azt kérdezné magától:
„Elég nagy-e a problémám ahhoz, hogy segítséget kérjek?”
hanem ezt:
„Van-e valami az életemben, amit már nem szeretnék ugyanúgy továbbvinni?”
Mit válaszolna?
Lehet, hogy éppen innen érdemes elindulni.
Ha még nem jártál kineziológusnál, és kíváncsi vagy, hogyan zajlik egy alkalom, olvasd el a „Mi történik egy kineziológiai alkalmon?” című cikkemet.
Bótáné Kádas Ella
kineziológus, coach, mentor, párkapcsolati tanácsadó
