Május 15-én fejeződött be a 14 órás CSAKRA-MEDITÁCIÓS tréningem, ahol a sok hasznos ismeret, érdekes gyakorlat mellett a hangulat is nagyon jó volt. Ezt az alábbi vélemények is megerősítik.
„A tréning hangulata olyan volt, mint egy kellemes családi összejövetel. Jó volt másokat megismerni, de magamról is sok mindent megtudtam a tréning alatt. A meditációk pedig felértek egy luxus arckrémmel, mivel a ráncaim kisimultak teljesen egy-egy est után, melyet mások is észrevettek. köszönöm szépen.” J. Nóra
„Nagyon ól éreztem magam, igazán tetszett az otthonos légkör, amit teremtettél, a sok kis apró ajándék, amelyek évek múlva is emlékeztetnek, és nem utolsó sorban a sokrétű ismeretanyag, amit átadtál. Lelkes odaadásod és segítő attitűdöd mindannyiunkat magával ragadott. Adott egy jókora lökést, hogy hajrá változtass, amin változtatni szeretnél, itt egy kis KULCS, használd. Köszönöm szépen Ella.” B. Edit
„A tréningen nagyon jól éreztem magam. Nagyon kedves emberekkel találkoztam.
Kicsit feszélyezve szoktam magam érezni idegenek társaságában, és bevallom
őszintén nem szivesen jelentkeztem eddig olyan tanfolyamra, ahol mások
előtt kellett megnyilvánulni. Itt viszont teljesen el tudtam lazulni és a meditációnak tudtam magam átadni. Nagyon jó anyagokat és tudást kaptam a tréningen és nagyon örülök neki, hogy jelentkeztem. Az estek után teljesen el tudtam lazulni, és nagyon feldobott hangulatban távoztam. Az ott megszerzett ismereteket és technikákat, a mai napig sikeresen alkalmazom. Nagyon hálás vagyok Ellának ezért, mert elbűvölő személyiségével, és hatalmas tudásával nagyon sokat segített nekem és bizton állítom, hogy a többieknek is, hogy kiegyensúlyozott személyiséggé váljunk.” S. Noémi
Én is nagyon-nagyon jól éreztem magam a csakra-meditációs tréningen, mert mindig is imádtam tanítani. Nagyon köszönöm a 8 kedves résztvevőnek az élményt, a lehetőséget, hogy átadhattam ismereteimet.