Már régóta érzem és gondolom azt, hogy az ÉLET IGAZSÁGTALAN.Sokszor annak ad, aki nem érdemli meg, és attól vesz el, aki nem szolgált rá arra, hogy rossz dolgok történjenek vele. Sokáig azt gondoltam, hogy az élet hosszú távon kiegyenlít, az egyszer fenn és az egyszer lenn itt is érvényesül. Most viszont az a véleményem, hogy ez ennél sokkal bonyolultabb, nem is célom most ebbe mélyebben belemenni. Mégis nehezen tudja az ember ésszel felfogni, szívével átérezni, amikor tragédiákat él meg vagy tragikus élethelyzeteket lát maga körül. (csak néhány példa erre a teljesség igénye nélkül)
Ez történt az én drága unokatestvéremmel, dr. Kádas Istvánnal is.
61 éves korában, 2019. 09. 09-én hajnalban mondta fel a szíve azt a talán túlzásba is vitt szolgálatot, amit István önként vállalt magára. Egy személyben volt,
Sokat adott magából, tehetségéből a családjának, barátainak, a zenekarnak és különösen sokat a betegeinek. Több mint 30 évig dolgozott, műtött, ügyelt a testet-lelket-szívet nagy mértékben igénybe vevő Országos Baleseti Sebészeti Intézetben. Sokat tanult, több szakorvosi vizsgát letett, megszerezte a PhD minősítést is, folyamatosan bővítette tudását. Állandóan újabb találmányokon törte a fejét, hogyan lehetne még jobbá tenni a sebészi beavatkozásokat, hogyan lehetne gyorsabbá és könnyebbé tenni a betegek műtétek utáni felépülését. Kevés szabad idejében zenélt, barkácsolt, sportolt és élvezte családja és barátai szeretetét. Egyszer az mondta nekem, hogy boldognak érzi magát, mert a munkája egyben a hobbija is. Teljes és értékes élete volt, csak időben egy kicsit szűkre szabva. Mennyi mindent adhatott volna még a világnak! Így írt róla dr. Szepesi András barátja az Akiért a harang szól cikkében. „Nyugodj békében, barátom! Álmodd tovább a sérültek kezelését megjavító találmányaidat. Gyógyítsd tovább a betegeidet, írd és játszd el a dalaidat, amelyek oly kedveltté tették zenekarodat, a szintén árván maradt dr.Rock-at. Álmodd tovább nagyszerű családodat, várd az unokák megszületését, felcseperedését. Álmodban tanítsd meg őket mindarra, amit a Debreceni Református Kollégiumban a tisztességről, a hazaszeretetről tanultál, az orvoslásra, ami nemcsak technika, hanem az emberek határtalan szeretete kell legyen, tanítsd őket az életre, az örömök és a bánat megélésére, elviselésére. Mindarra, a szépre és jóra, amit szeretnénk mindannyian az utódainkra hagyni. Fájdalmasan korán mentél el, hatalmas űr maradt utánad.” A teljes cikk itt található! Miért is írtam le mindezt? Nem csak azért, hogy emlékezzem a példaképemnek tartott unokatestvéremre, hanem azért is, hogy egy kicsit megállásra, gondolkodásra késztessem magamat és kedves olvasóimat is.
Arra kérlek, válaszolj magadnak ezekre a kérdésekre! Hogyan zenélt és énekelt, ahhoz összegyűjtöttem néhány videót, fogadd szeretettel!
|
